Hírek

Közös felületeken teszik elérhetővé a MÁV, a BAHART és a Balaton mentén járatokat üzemeltető Volán társaságok járatinformációit.

Idén májusban kezdődött és októberben fejeződött be a balatoni közösségi közlekedés versenyképességének javításában mérföldkőnek számító, a vasúti, az autóbuszos és a balatoni hajós közösségi közlekedés adataitegyetlen utastájékoztatási rendszerben integráló fejlesztés.Az egyes közösségi közlekedési közszolgáltatók már beruháztak különféle intelligens, valós idejű utastájékoztatási rendszerek megvalósításába, erre példa a Volán társaságok vagy a BKK megoldásai.

Összevonják az információkat
A következő lépés – amely nagymértékben javítani fogja az utazók komfortját, ezzel pedig a hazai közösségi közlekedés szolgáltatási minőségét – ezeknek a rendszereknek az integrálása, amelynek első hazai, most elkészült példáját az i-Cell valósította meg. A siófoki önkormányzat, a MÁV és a BAHART konzorciumát képviselő Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított projekt377 millió forintos, EU-s támogatású költségvetéssel rendelkezett.A beruházás eredményeként a balatoni utasok pontosan tervezhetik meg utazásaikat, és tájékozódhatnak a különféle járatokról.

http://www.origo.hu/utazas/hirek/20151020-segitseget-kapnak-a-tanacstalan-utazok-a-balatonon.html