Hírek

Lezárták a forgalom részére nemrég megnyitott új zamárdi közúti-vasúti átkelőt a város központjában, vagyis nem lehet a Balaton felé kanyarodni, csak egy helyütt, a város végén – jelezték felháborodva többen is pénteken.

Hatalmas tumultust vizionáltak a kánikulai hétvége két napjára, és hozzátették a panaszosok: ha addigra sem készül el, mi lesz a jövő hét közepén kezdődő Balaton Sound idején?

Több helyi olvasónk is egyszerűen csak „magyarosnak” titulálta a beruházást, amire a dél-balatoni vasútfejlesztés keretén belül jutottak milliók. A zamárdiak régi vágya valósult meg azzal, hogy arrébb került a rév felé vezető átjáró, ezzel együtt új vasúti peron is készült. Az elmúlt hetekben egyébként, amióta megnyitották a forgalom előtt, a zamárdiak szerint már több jel mutatott arra, hogy finoman szólva nem sikerült tökéletesre a kivitelezés. Három alkalommal döntötték ki a tópart felé kanyarodni szándékozó autósok vagy a közlekedési táblát, vagy a jelzőlámpákat tartó oszlopok egyikét. Már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy túlságosan kis ívűre sikeredett a kanyar, a kamionok például csak a belső sávból tudták „bevenni”. Ezt azután a napokban tartott műszaki szemle is bizonyította.

Csákovics Gyula polgármester arról tájékoztatta lapunkat: a kivitelezőt visszabontásra kötelezték, de ez mindössze néhány napos munka és a jövő hétre, vagyis a Balaton Sound idejére kész kell hogy legyen.

A helyiek szerint egyébként akad más furcsaság is, például hogy az egyik közvilágítási lámpát szinte a járda közepébe állították, de minden rosszban van valami jó: nem volt hiába való a „tesztüzem”...

Már szombaton reggeltől le lehet kanyarodni
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) pénteken délután azt közölte: már szombaton reggel kilenc órakor megnyitják a Balaton-part felé vezető utat. – A kivitelező szerdán délután zárta le az átjárót, mely szombat 9 órától újra járható lesz – tájékoztatottLoppert Dániel, a NIF kommunikációs vezetője. – Az elmúlt két napban a vállalkozó visszabontotta a terelőszigetet, valamint a szegély ívét kiigazította a követési görbének megfelelően, így a kamionok is biztonságosan tudják majd használni az átjárót. A végleges aszfaltozás a nyári csúcsszezont követően történik meg.

http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/megnyitottak-lezartak-eltoltak-az-uj-zamardi-vasuti-atkelo-ivet-618665