Hírek

Befejeződött a dél-balatoni vasútfejlesztés első üteme, már csak a balatonvilágosi átjáró elkészültére kell várni – tájékoztatta lapunkat a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).

Kérdésünket annak kapcsán tettük föl, hogy a nyári menetrend életbe lépésekor, amikor a balatoni turisztikai szezonra megindulhatott a vonatközlekedés Lepsény és Szántód-Kőröshegy állomások között, az hangzott el Siófokon: ez még nem az átadóünnepség, a befejezés határideje október vége. És valóban, a nyári szezon végeztével újra életbe lépett a vágányzár, mely néhány hete szűnt meg.

 

„A munkálatok október végén lezárultak, az átadás-átvételi eljárás folyamatban van – így a Loppert Dániel kommunikációs igazgató által aláírt NIF-válasz. – A balatonvilágosi útátjárónál tart a forgalomba helyezési eljárás, az arra közlekedők továbbra is a Club Aliga felé vezető utat használhatják. Az átjáró az eljárás lezárulta után, várhatóan november közepétől megnyílik a közlekedők előtt”.


A 32 kilométeres, 30 milliárd forintba kerülő beruházás után indítják a második ütemet: 2016-ban folytatódhat a dél-balatoni vasúti rekonstrukció, ezúttal 52 kilométeren, Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy között. 2018-ig tehát a teljes Balaton-parti vasút 21. századivá válik. Balatonszemes után két kilométeren új második vágány, Fonyód és Bélatelep között egy szakaszon hullámtörő épül a vonatforgalom zavartalansága érdekében. Összesen mintegy 15 kilométeren zajárnyékoló fal, 32 kilométeren rugalmas sínágyazat telepítése csökkenti majd a tóparti városok, falvak zajterhelését.

Egy korábbi becslés szerint 50 milliárd forintba kerülhet ez a második szakasz. A Lepsény és Szántód között kibontott anyagból 7,6 milliárdért a Kaposvár-Fonyód vonal is megújulhat.

http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/del-balatoni-vasut-hataridore-kesz-a-balatonvilagosi-atjarot-kiveve-636414